
Székelyudvarhelyen születtem, jelenleg a Tamási Áron Gimnázium XI. osztályos tanulója vagyok, természettudományok-bilingv (angol) szakon.
Bemutatkozódban megtudhattuk, hogy sportolsz. Mesélj erről!
Kilenc éves korom óta a labdarúgás a szenvedélyem, amely mit sem változott. A sport rengeteget adott nekem: többek között a csapatmunka örömét, a kitartás és munka fontosságát, illetve azt is, hogy van lehetőségem utazni a világban. Néha nehéz összeegyeztetni a sportot és a tanulást, de az évek alatt sikerült elérnem, hogy egyik se létezhessen a másik nélkül.
A jövőre nézve milyen terveid vannak? Hol szeretnéd látni magad öt év múlva?
Mindenekelőtt az érettségit követően szeretnék felvételizni a kolozsvári orvosi egyetemre, melyre már most elkezdtem a felkészülést. Nagy vágyam, hogy 5 év múlva már negyedéves lehessek az orvosin. A sportot pedig addig szeretném magas szinten űzni, amíg a kettő nem ütközik egymással, erre nincsenek kifejezett céljaim.
Mit jelent számodra az alapítvány ösztöndíjasának lenni? Miben segít ez neked?
Hatalmas kiváltságnak érzem, hogy ösztöndíjas lehetek. Az alapítványnak köszönhetem, hogy az orvosira szükséges plusz kémia órákat, és a felvételihez elengedhetetlen tankönyveket be tudtam szerezni, anélkül, hogy a szüleim vállára mázsás súlyokat helyezzek. Számomra ez elképesztően fontos. Így a fejlődésem garantálva van, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok az alapítványnak.
Üzenet az alapítványnak:
Hiszem, hogy a munkájuk megváltoztatja és jobbá teszi számos fiatal életét. Minden elismerésem az Önöké, kívánom, hogy még sok hozzám hasonló fiatalt tudjanak támogatni!



