
Tamás Boróka vagyok, Székelyudvarhelyen születtem és a Tamási Áron Gimnázium természettudományok szakán tanulok. Próbálom mindig a maximumot kihozni magamból és az adott helyzetekből. Szeretem a kihívásokat és nem hátrálok meg akkor sem, ha nehéz, hisz megéri végigjárni az utat, mert ha nem használ, úgysem árthat és tapasztalatokat nyerhetek.
Említetted, hogy cserkész vagy. Mesélj erről. Hogyan kerültél be a cserkészcsapatba? Milyen pluszt ad ez neked?
Én 2009-ben mentem el először cserkészfoglalkozásra a testvéremmel. Azóta aktív tagja vagyok a 08. Z. Sebess József cserkészcsapatnak. 2015 őszén őrsvezető lettem (10 gyereknek a vezetője) és 2016-ban hivatalosan is, mert elvégeztem az őrsvezető képzést. Életem egyik legjobb döntése volt és mai napig hálás vagyok, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek. Megtanultam észrevenni a munkát, hogy hol segíthetek, vezetni és engedelmeskedni, a komfortzónámon kívül is helyesen cselekedni, csapatként működni. Megtanultam nem csak a saját magam érdekeit nézni. Legyőztem a félelmeimet és olyan dolgokat tanulhattam meg, amelyeket az iskolában sosem lett volna lehetőségem. Rengeteg újdonságban lehetett részem, megszámlálhatatlan élménnyel bővítette az életemet és olyan embereket ismerhettem meg, akikért hálás lehetek. A cserkészet az életre nevelt, hogy jobb ember lehessek, hogy az lehessek, aki lenni akarok.
Legutóbb azt mondtad, hogy orvos szeretnél lenni. Miért? Mi motivál?
Sokáig nem tudtam, hogy mit is szeretnék igazán, aztán elkezdtem gondolkodni, hogy melyik tantárgy áll hozzám a legközelebb és mi az a szakma, ami legjobban illik a személyiségemhez. Végül eldöntöttem, hogy orvos szeretnék lenni, mert szeretnék életeket menteni, megváltoztatni és jobbá tenni, vagyis segíteni az emberiségen, a világon. Ha néha elbizonytalanodok, vagy belefáradok a tanulásba, akkor mindig motivál, hogy ezt akarom és megéri kínlódni, hogy célba érjek.
Volt már olyan pillanat az életedben, amikor azt érezted, hogy sikeres vagy? Mit kellett tegyél ezért? Ha nem, szerinted miért nem?
Igen, volt már ilyen pillanat, leginkább, amikor egy versenyen nyerhettem és olyan emberekkel találkozhattam, beszélgethettem, foghattam kezet, akikről nem is álmodtam volna. Ahhoz, hogy sikeresnek érezzem magam szükségem volt kitartásra, tanulásra és támogatásra.
Mit jelent számodra az alapítvány ösztöndíjasának lenni? Miben segít ez neked?
Az ösztöndíj által megvalósíthattam olyan dolgokat, amelyeket lehet inkább elhalasztottam volna egy következő alkalomra, segített abban, hogy teljesebb életet élhessek, és több élményem lehessen.
Üzenet az alapítványnak:
Szeretnék köszönetet mondani, hogy lehetőséget kaptam még több tapasztalatot és élményt szerezni. Örülök, hogy létezik egy olyan szervezet, amely nagyban közrejátszik és észreveszi azokat, akiknek segíthet és akár a jövőjét is megváltoztathatja.



