Dr. Verestóy Attila Alapítvány

"Giving is the best communication"

„Ösztönözz, hogy minél jobban tanuljak és tegyek a céljaim eléréséért…”

portik_attila

Portik Attilának hívnak, 1998. január 7-én születtem. Gyergyószárhegyen élek szüleimmel és két nővéremmel. Nagyobbik nővérem, Tímea, a kolozsvári „Babeş Bolyai” Tudományegyetemen, míg a kisebbik, Andrea, a „Salamon Ernő” Elméleti Líceumban tanul. Én jelenleg a „Márton Áron” elméleti líceum, IX. osztály, természettudományok szakán tanulok. Éppen ezért a csíkszeredai „Kós Károly” bentlakásban lakom, csak a hétvégéket tölthettem otthon.

K: Miért ezt a szakot választottad?

Portik Attila: A természettudományok érdekelnek a leginkább és ezeket tartom fontosnak. Olyan kérdésekre keresnek választ, amelyek véleményem szerint mindig is foglakoztatták az embereket. Azokat a jelenségeket, történéseket próbálják megmagyarázni, amelyek körülvesznek minket. Ezért nem is volt kérdés, hogy milyen szakot fogok választani. A másik ok az volt, hogy a fizika, matematika, kémia és biológia, amelyek a kedvenc tantárgyaim, mellett ugyanolyan szinten tanulhassam a nyelveket is. Úgy gondolom, a későbbiekben a nyelvek ismerete nagyban segítségem lehet a tovább tanulásban.

K: Ha jól tudom, a szabadidődben sem tudsz elhatárolódni a fizikától….

Portik Attila: Szabadidőmben is szívesen foglakozok a fizikával, szívesen olvasok és bővítem ismereteimet ebben a témakörben. Van, akinek ez furcsán hangzik, de számomra a fizika több mint egy átlagos tantárgy és az, hogy foglakozhatok vele, boldogsággal tölt el. Először kíváncsiságom miatt kezdtem el vele foglakozni, de most már egyfajta kedvtelést is jelent számomra. Természetesen a szabad időmben mást is csinálok. Bár legtöbb időmet tanulással töltöm, szívesen sportolok, túrázok vagy segítek a szüleimnek.

K: Miért pont a fizika?

Portik Attila: Két évvel ez előtt kezdett komolyabban érdekelni a fizika, azt hogy miért tetszik ennyire, nehéz megfogalmazni. Leginkább, ami megtetszett benne az, hogy a körülöttünk lévő világot írja le bizonyos törvényekkel, de ezt nem úgy teszi, hogy megpróbálja a világot bizonyos határok közé zárni. A fizikában nem mi hozunk törvényeket, mi csak a megfigyeléseink alapján leírjuk azokat. Amiért nagyon tetszik, az az, hogy nem csak arra van szükség, hogy a számokkal megfelelően bánjunk és ismerjünk minden összefüggést, hanem óriási képzelőerőre és kreativitásra is szükség van.

K: Akkor ez a szak, már egy tudatos választás volt…

Portik Attila: Igen, ez egy tudatos választás volt, már amennyire az lehet ebben a korban. Mindenképp a fizika valamely ágával kapcsolatos szakterületen szeretnék majd továbbtanulni, de még csak most kezdem megismerni a lehetőségeimet

K: Ha a jövőben, akár 10 év múlva megbeszélnénk egy találkozót, vajon hol lenne az? Talán egy kutató laborban valahol külföldön, vagy itthon?

Portik Attila: A jövőben tényleg a kutatás területén szeretnék tevékenykedni, de ezek még csak álmok, amelyeket remélem, hogy valóra tudok váltani. Az egyetem elvégzése után szeretnék külföldön tanulni, új tapasztalatokat szerezni, amelyeket itthon felhasználhatok, kamatoztathatok, ezzel elősegítve szülőföldem fejlődését. Olyan eredmények elérése a fő célom, amelyekkel nem csak saját magamnak, hanem a társadalomnak is bizonyíthatok.

K: Hogy látod, mindezen céljaid eléréséhez hogyan járul hozzá az alapítvány?

Portik Attila: Az alapítvány segítsége nagyban hozzájárul az iskoláztatásomhoz. A szüleim jövedelme nem túl sok és a két nővérem iskoláztatása is sokba kerül. Az ösztöndíj segítség a bentlakásom kifizetésében, nélküle nem tanulhatnék ebben az iskolában. Ezen kívül néha a szükséges szakkönyvekre is tudok félretenni. Ösztönöz, hogy minél jobban tanuljak és tegyek a céljaim eléréséért. Ezúton szeretném megköszönni az alapítvány segítségét! Az alapítvány által megismertem a segítség nagy erejét. Ezáltal mindannyian egy lépéssel közelebb kerültünk vágyaink eléréséhez, ez számunkra egy nagy lehetőség és ajándék.

„Köszönöm azt, hogy hisznek bennem…”

mate_andrea

A nevem Máté Andrea. Zetelakán nevelkedtem, középiskolai tanulmányaimat Székelyudvarhelyen a "Dr. Palló Imre" Művészeti Szakközépiskolában végeztem, ének szakon. Jelenleg Kolozsváron lakom és a BBTE másodéves Szociális Munkás hallgatója vagyok.

K: Művészeti suliban tanultál, mégis a szociális munkát választottad. Miért?

Máté Andrea: A kamaszkor számomra valóban a keresgélés időszaka volt. Számos dologban kipróbáltam magam. A zene volt a "számos dolog" egyike. Kisiskolásként tagja voltam egy furulyacsoportnak és nem egyszer kaptam pozitív visszajelzést a hangi adottságaimra, talán ezért választottam a zenét. A négy középiskolai év azonban csak arra volt elég, hogy belekóstoljak a zene világába. Amint elkezdtem önkénteskedni, rögtön tudtam, hogy a segítő szakmában fogok elhelyezkedni. Hogy tanultam zenét, nem bánom, a részemmé vált, de immár csak hobbi szinten űzöm. Úgy érzem, hogy jó utat választottam.

K: Milyen önkéntesi munkát végeztél?

Máté Andrea: A Caritasnál kezdtem önkénteskedni, amikor kilencedikes voltam. Heti, olykor napi rendszerességgel vettem részt különböző programokon, főként hátrányos helyzetű gyerekekkel, de ugyanakkor volt lehetőségem fogyatékkal élőkkel és hozzátartozóikkal, idősekkel, kórházi betegekkel is tevékenykedni, mint önkéntes. Ezenkívül évente felveszem a kapcsolatot a Szent Ferenc Alapítvánnyal és minden évben egy hetes önkéntes munkát vállalok valamelyik otthonukban.

K: Nem túl gyakori, hogy kilencedikes lányok önkéntes munkát vállalnak valahol. Miért kezdett el foglalkoztatni téged ez a hivatás?

Máté Andrea: Gyakran jegyzem meg kissé humorosan, hogy a szociális tevékenység az életemben már akkor elkezdődött, amikor kisiskolásként összeszedtem és hazavittem az első síró kis cicát az útszéléről (aztán még egyet és még sokat).

Bár csak kilencedikes voltam, de a környezetemben élők nagyrészt érettebbnek tartottak a korombeliekhez képest. Lehet amiatt, hogy két nővérem van és őket akartam utolérni, de azt gondolom, hogy az elsődleges ok a családi problémák, nehézségek.

Az első motiváció talán csak annyi volt, hogy szerettem volna hasznossá tenni magam. Hiszek abban, hogy azért kezdtem el önkénteskedni, mert a Jóistennek terve volt velem. Másrészt azt vallom, hogy azzal, hogy másokon segítek, elsősorban saját magamon segítek.

K: Azért amellett, hogy egy szép hivatás, egy nehéz szakma is, mert emberekkel dolgozni nem mindig könnyű. Nem tántorítottak el a nehézségek, vagy a családod nem próbált inkább más szakma felé terelgetni?

Máté Andrea: Az első egyetemi év alatt többször is megkérdeztem magamtól: "Mit keresek én itt?" Utólag persze belátom, hogy nem a szakma iránt támadtak kételyeim, csak időre volt szükségem, amíg megszoktam az életembe bekövetkezett változást, a nagyvárosi életet, a másfajta tanügyi rendszert, és az önállósodást. Ma már mást el sem tudnék képzelni.

Azt tervezgettem, hogy amint leérettségizem, Afrikába megyek egy angliai székhelyű alapítvány által 2 évre önkénteskedni, amit komolyan is gondoltam. Aztán, amikor másképp alakult, ilyen mondhatni extrém tervek után, már jószivvel rábólintottak a szociális munka szakra. Azért még ma is elemlegetik, hogy márpedig én magyar tanárnő kellene, hogy legyek.

K: Fontolgatod, hogy megvalósítod ezt a terved egyetem után? Elsősorban milyen embereken szeretnél segíteni a munkáddal?

Máté Andrea: Ez egy olyan vágy, amit nem lehet csak úgy elaltatni. Mindenképp meg szeretném valósítani. Talán más programban, talán valamivel rövidebb időkeretben, de megcsinálom. Két kiemelt terület van, amit közelebb érzek magamhoz: a szenvedélybetegekkel, illetve hozzátartozóikkal való munka és a bántalmazott gyerekekkel való munka.

K: Egyik sem könnyű. Miért pont ezek?

Máté Andrea: Azt gondolom, hogy minden területnek meg van a maga nehézsége. Hogy épp ezzel a klienskörrel szeretnék főként dolgozni, az személyes tapasztalat eredménye. Valamilyen szinten talán elégtételt is szeretnék kapni. Másrészt szeretem a kihívásokat, ezekben a dolgokban pedig van bőven.

K: Milyen személyes tapasztalatod van ezen a téren?

Máté Andrea: Amióta az eszemet tudom, édesapám alkoholista. Az érzelmi bántalmazás csaknem mindennapos volt részéről. Megtapasztaltam azt, hogy milyen nagymértékben képes megbénítani egy szenvedélybeteg családtag a család működését, és hogy milyen sérüléseket szerezhet egy ilyen családban felnövő gyermek. Ha csupán egy családnak segíthetnék ezen a téren, már az is elégtétel lenne számomra. Mindezek ellenére, mi még a szerencsés esetek közé tartozunk, hála édesanyánknak, aki legjobb tudása szerint igyekezett kárpótolni bennünket minden téren.

K: Hogyan lehet az ilyen családokon segíteni?

Máté Andrea: Segíteni csak annak lehet, aki segítséget kér. Egészen a közelmúltig én sem tudtam felvállalni azt, hogy édesapám alkohol problémákkal küzd. Nem tudtam beszélni róla, szégyelltem. Időbe telt, amíg letisztáztam magamban, hogy erről nem én tehetek. Az első, amit tennék az az, hogy arra buzdítanám a hozzátartozókat, hogy merjenek segítséget kérni.

Egyetem mellett mit szoktál kikapcsolódásként csinálni?

Máté Andrea: Újabban az úszásnak hódolok, és szívesenírok kis verseket is. Igyekszem a nagyváros adta lehetőségeket kihasználni, színházba, koncertekre járok, s mivel nyakunkon a szerelem évszaka, természetesen a legtöbb szabadidőmet a kedvesemmel töltöm.

Mit köszönhetsz az alapítványnak?

Máté Andrea: Először is köszönöm azt, hogy hisznek bennem. Köszönöm azt a felemelő érzést, hogy nem vagyok egyedül a nagyvilágban, hogy valaki támogat. Az alapítvány támogatása számomra a megélhetést jelenti itt Kolozsváron. Ha egyszer az életben egy ilyen hatalmas mértékben tudok segítséget nyújtani egy rászorulónak, akkor elmondhatom, hogy tanulmányaim nem voltak hiábavalóak, mert kiváló szociális munkás vagyok.

„Lehetőséget kaptam arra, hogy másképp tekinthessek a jövőmre...”

toth_gabriella

Tóth Gabriella Adélnak hívnak, 1998. november 11.-én születtem Székelyudvarhelyen. Recsenyéden élek édesanyámmal, húgommal és nagymamámmal. Édesapám 2012-ben elhunyt. Jelenleg 9. osztályos tanuló vagyok a Tamási Áron Gimnáziumban, természettudományok szakon. A gimnázium elkezdése óta bentlakó vagyok, az iskolához tartozó internátusban lakom.

K: Miért ezt a szakot választottad?

Tóth Gabriella Adél: Igazság szerint még nem volt konkrét elképzelésem arról, hogy hol szeretnék tovább tanulni. Amikor megtudtam, hogy bejutottam természettudományok szakra, kicsit furcsán ért, de rájöttem, hogy ez a szak áll a legközelebb hozzám. Kezdetben nehéz volt megszokni a sok reáltantárgyat, viszont most már elmondhatom, hogy nincs ezzel problémám. Úgy érzem, hogy jól döntöttem, amikor ide jelentkeztem!

K: Mivel töltöd a szabadidőd?

Tóth Gabriella Adél: Szabadidőben, amikor csak lehetőségem van, akkor olvasok, vagy a barátaimmal vagyok. Általános iskolában kézilabdáztam, de sajnos a gimnáziumban erre nincs lehetőségem, mivel az iskolának nincsen kézilabda csapata, amit nagyon sajnálok. Szeretek a bútorfestészettel is foglalkozni, 4 évig ápoltam ezt a hagyományt és szeretném folytatni. Hétvégenként, amikor otthon vagyok, nagyon sok időt töltök a szabadban, hiszen imádom a természetet.

K: Négy, élményekben gazdag év vár most rád. Mi az, amit elvársz ezektől az évektől, illetve magadtól?

Tóth Gabriella Adél: Igen! Négy élményekben gazdag év, amit a lehető legjobb módon szeretnék kihasználni! Mivel az iskola elkezdése után nehéz volt megszokni az új környezetet, felzárkózni tanulás szempontjából, nem nagyon jutott időm a szabadidős tevékenységeimre. Azonban amint lehetőség adódik, nagyon szeretnék néptáncolni, emellett meg a bútorfestészeti órák is nagyon érdekelnének. Az évek során szeretném magam megmérettetni versenyeken. Remélem, hogy ezekre a dolgokra minél előbb sor kerül. Emellett remélem, hogy négy év után elmondhatom, hogy sikeresen leérettségiztem. Szeretnék minél több tudást elsajátítani, hogy a későbbiekben ennek hasznát vegyem.

K: Gondolkodtál már a továbbtanuláson?

Tóth Gabriella Adél: Ha sikeresen leérettségizek, akkor szeretnék egyetemre menni és ezt fontosnak tartom, mivel nem mindegy, hogy hol és milyen módon tudnék elhelyezkedni munkatéren és, hogy anyukámat hogyan tudnám támogatni. Mivel még a gimnáziumi évek elején vagyok, még nincsenek konkrét terveim, de mindenképp szeretnék továbbtanulni.

K: Mit jelent számodra az alapítvány segítsége?

Tóth Gabriella Adél: Az alapítvány segítsége komoly támaszt jelent számomra. Édesanyámnak nagy terhet vett le a válláról, mivel ezt az anyagi költséget ő nem tudná nekem egyedül biztosítani, és ez az, amit nem lehet szavakkal megköszönni. Az a tudat, hogy megkaphatom az alapítvány segítségét mindennél többet jelent, és ezért is veszem sokkal komolyabban a tanulást. Lehetőséget kaptam arra, hogy másképp tekinthessek a jövőmre. Nagyon hálás vagyok az alapítványnak ezért a lehetőségért.

Please publish modules in offcanvas position.