„The foundation gave hope back to me…”

I’m György Gyöngyvér, I’m living in Joseni and I’m studying tourism there, in Sövér Elek Technical Collage. I have only one biological sister, her name is Zita and I love her the most. Last year I got a new quartering, so I was giventwo more awesome siblings, their names are Anett and Hunorand I also love them very much.

Q: Unfortunately you have lost your parents very early …

György Gyöngyvér: Yes, I lost them when I was younger than ten. Of course, who is in a similar situation like me knows that it’s not possible to be resigned to this situation, but the phrase, the time alleviates the pain, is true. I stayed with my sister, whom I respect and I love. She had already graduated from university and fortunately she is working too. For last summer I’ve lived with my father’s brother. I can tell that I’ve never been so happyin my whole life. The experience of a real family, it’s one of the biggest gifts in my life, because I could feel I belonged somewhere and somebody was worried about me, feared for me, waited me home.

Q: After a lot of tragedies you managed to collect power, your academic results are very good and you are thinking about continuing your studies...

György Gyöngyvér: Yes, I would like to continue my studies because I want to be a teacher. In the ’90s my father was a teacher, maybe this kept me the will-power, despite my financial situation and the footing I didn’t give up my dreams. I think pedagogy is one of the most beautiful professions, and since I like children very much I consider I would do my job well. I would like to continue my studies in Pedagogy in Odorheiu Secuiesc, of course a successful high school graduation and an entrance exam separates me from this, but I think if we really want something, we can achieve it, if we don’t give up, despite the difficulties.

Q: Certainly you had a lot of difficult moments until now. Who or what was, who/what gave you power?

György Gyöngyvér: Yes, I felt many times, that “Oh my God” I cannot stand the strain anymore, then the situation, which seemed hopeless was always solved, principally because my friends and my loved ones were with me. Principally what gave me power was, that I knew they aren’t with me physically but they will always be with me mentally, I felt scores of time how much I need their advice, but fortunately I have a great family around me, and a class-master, whomI can count on whenever, whatever situation might be. As well as, when I was in a difficult positions, when I was lamented over, I thought that they surely would be with me whatever decision I make.

Q: Now you are a graduate student, I think you have less free time, butwhat are you spending this little time with left after the extra hours.

György Gyöngyvér: Yes, the twelfth grade is enough straining, so unfortunately I don’t really have free time. Beside the many lessons I like reading, however the weekly extra hours consume my energy.

I’m always trying to save time for reading. My favourite writers are Alexandre Dumas and Patricia Briggs, while their style is very different and they are standing for totally other genre I love both of them very much.

Q: Each children dreams with pleasure in your ages. Tell about your dreams...

György Gyöngyvér: I have two big dreams. Previously I’ve talked about one of my dreams, I would like to be a Hungarian teacher, the other one is that I would like to have a happy family and I could give for my children everythingthat unfortunately wasn’t given for me. The happy family, the maternal love and care, because I already know that not the material things are the most important in life. Later I want to find a job in my homeland and here I want to enrich and make the most out of my knowledge obtained at the university. I find it important that more teenagers stay at home, but unfortunately I see that more and more teenagersare going abroad to work and in this case the Hungarians don’t have much future. Therefore I want to stay here, because I think, despite our difficult financial situation, we have to try it, because each Hungarian matters.

Q: What does the foundation’s help mean to you?

György Gyöngyvér: When Nemes Melinda manager called me, because I’d won the scholarship I couldn’t believe it. I was incredible happy and the hopeless situation started to get better. I got more courage, because with the help of this scholarship I can really achieve my dream and I don’t have to be afraid of what will happen in the future, because the starts are done.

Q: Message for the foundation!

György Gyöngyvér: Making happy and helping a child – because I’m feeling myself as a child – is the biggest and the noblestaction. The foundation also delighted and helped many other children. They’ve given hope back to us, therefore I’m going to do everything I can to give back this support, namely with the volunteering and therewith when I will be “big” I won’t forget where I came from. Keep it up!

„Nekem az alapítvány bizonyíték arra, hogy nagyon sok jó ember van, aki segíteni akar.”

A nevem Kovács Szabina Zsuzsanna, 20 éves vagyok és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok szakán tanulok, villamosmérnöki szakon, ezen belül távközlésen. Székelyudvarhelyről keveredtem Vásárhelyre, de nem bántam meg. Egyetlen fiútestvérem van, aki 4 évvel idősebb nálam.

K: Mesélj magadról.

Kovács Szabina Zsuzsánna: Alapvetően közvetlen, barátságos lányként ismernek, aki mindig mindenkinek ott próbál segíteni, ahol éppen tud. Elég nehéz magamról mesélni, hisz nem tudom, mások is így látnak, mint ahogy bemutatom magamat.

Nagyon sok minden érdekel, nagyon sok mindennel foglalkozom: önkénteskedés, szervezés, tolmácsolás, korrepetálás, TDK (Tudományok Diákköri Konferencia).

Ezen kívül én is ember vagyok, és ha épp annyi időm van, elkap a „lustaságnak” nevezett ragályos betegség :-)

K: Idén harmad éves leszel, így gondolom, a tapasztalatok alapján most már tudod, hogy mire vállalkoztál az egyetem terén. Összevetve mindazokkal az elképzelésekkel, amelyek három évvel ezelőtt születtek meg a fejedben, mennyire közelítették meg egymást az álmok és a valóság?

Kovács Szabina Zsuzsánna: Eredetileg teológiára készültem, és úgy voltam vele, hogy ha a felvételi után nem jutok be a Kolozsvári Protestáns Teológia hallgatói közé, akkor kipróbálom magamat reálszakon (matematika-informatikát végeztem középiskolában). Nos, hát, nem jutottam be. Ez után sokat gondolkodtam rajta, hogy kihagyok egy évet, és megpróbálom újra, de aztán úgy döntöttem, hogy talán meg volt az oka annak, amiért nem jutottam be, így leadtam a papírjaimat a Sapientián. Két szakot jelöltem meg, az automatika és alkalmazott informatika szakot (programozás), valamint a távközlést. Így jutottam be távközlésre, aminek még jobban is örültem, mint a programozásnak. Nálunk is van programozás is, nagyjából ugyanabban a munkakörben tudok ezzel elhelyezkedni, mint az infósok, és még pluszba nagyon sok más tantárgyam van (elektronika, villamosságtan, fizika). Egy fajta kihívás volt, mivel nagyon sokat kell tudni, tanulni és én vagyok az egyetlen lány a szakon, de ennek ellenére sikerült a fiúkat magam mögött hagyni :-)

K: Szabadidődben mivel foglalkozol?

Kovács Szabina Zsuzsánna: Ezen a kérdésen most nagyon el kellett gondolkodjak, mert nem mondanám, hogy van igazi „szabadidőm”, vagy legalább is nem sok. Mostanában, ha van egy szabad félórám, inkább leülök egy csendes sarokba, vagy buszmegállóba, vagy ahol épp vagyok, és könyvet olvasok. Tegnap épp a buszon olvastam az Egri csillagokat, mikor egy bácsi odajött hozzám hatalmas mosollyal az arcán, és elmondta, hogy mennyire örül, hogy egy fiatalt olvasni lát, hiszen több tíz évig volt magyar tanár, és ritkán lát bárkit is olvasni, főleg nyilvános helyen.

Én úgy fogom fel, hogy bármi, amit csinálok az egyetemi óráim után, az „szabadidős tevékenység”. Így idetartozik a sok szervezés, korrepetálás (általában felsőbb évesek kérnek meg, hogy segítsek nekik felkészülni vizsgákra).

Amit még a „nagyon szabadidős” tevékenységek közé sorolnék, az a főzés, és az este tíz óra utáni görizések :-)

K: Az egyetemei diáktanácsban alelnöki pozíciót töltesz be. Mesélj erről, milyen feladatokat kell elláss?

Kovács Szabina Zsuzsánna: Nos, először is nálunk, mint minden diáktanácsban, az elnökségben van egy bizonyos hierarchia. Egy elnök, két alelnök, és még különböző bizottság felelősök (pl. sportbizottság, kommunikációs bizottság, tanulmányi bizottság stb.). A két alelnök közül én vagyok a rendezvényfelelős, ami abból áll, hogy minden egyes rendezvénnyel „képben kell legyek”, ami a Sapientián zajlik. Ez azt takarja, hogy kell tudjam az időpontot, programot, hogy halad a szervezés, van e bármi probléma. A legkönnyebben pedig ezt úgy tudom megvalósítani, ha én vagyok az esemény főszervezője, vagy legalább benne vagyok a szervező csapatban (így gyűléseken mindig jelen kell legyek, hogy tudjam, épp mi történik).

Nálunk a diáktanács elnökségében év elején kiosztjuk, hogy ki mit kell „főszervezzen” a tanév során. Idén én kaptam meg a két legnagyobb rendezvényt, valamint még egy kisebbet. Az egyik a gólyatábor (jövő hónapban lesz, de 2 hónapos szervezést igényel), a második a ballagás (amely nálunk egy 4 napos rendezvénysorozat, a szervezés már decemberben megkezdődik).

Ezen kívül a Sapientia diáksága megválasztott Kari Tanács tagnak, ami azt jelenti, hogy minden hónapban van egy gyűlés, ahol az egyetem tanszékvezetői, valamint a dékán, rektor és a diákság képviselői vannak jelen. Bármilyen újítást, törvényt akarnak behozni az egyetemre, először mi kell megszavazzuk, utána terjesztik azt a Szenátus elé. Ezen kívül, ha a diákoknak bármi kérésük, problémájuk van, mi kell a vezetőkkel megbeszéljük. Ez is egyfajta érdekképviselet… hiszen képviseljük a diákságot a tanárok előtt.

Nekem ez a „poszt” nagyon sok időt igényel, hisz mindig zajlik valamilyen rendezvény az egyetemen.

K: Ez is egyfajta önkéntes tevékenység. Ezen kívül végzel még máshol is ilyen jellegű tevékenységet? Mit jelent számodra?

Kovács Szabina Zsuzsánna: Nyaranként dolgozok árvaházas gyerekekkel és angol önkéntes egyetemistákkal. Én vagyok a „fordító” már négy éve. Az én feladatom, hogy biztosítsam a kommunikációt az angol diákok és magyar gyerekek között.

Az önkéntesek azért jönnek, hogy a gyerekekkel foglalkozzanak, valamint újítsák az árvaházakat (meszeljék, kerítést építsenek stb). Én nem „csak” egy fordító vagyok, hisz én is ugyanúgy kiveszem a részem a munkából segítek nekik, valamint ugyanúgy játszom a gyerekekkel. Ebből semmit nem kényszerből csinálok, egyszerűen azok a gyermeki mosolyok bármennyi munkát megérnek :-) . A program általában reggel 9-től este 6-ig tart, így nagyon ki tud fárasztani. Ennek ellenére a gyerekek öröme újabb erőt ad a másnaphoz.

K: Az egyetem elvégzése után hogyan képzeled a jövődet?

Kovács Szabina Zsuzsánna: Nem merek nagyon tervezni előre, mert eddig sosem jöttek be a hosszú távú tervek. Viszont mindenképp szeretnék egy munkát kapni, alapozni a jövőmet, és nem elfelejteni, hogy honnan indultam, és kik segítettek abban, hogy elérjem a céljaimat.

K: Első alkalommal vagy ösztöndíjas, mint egyetemista. Miben látod az alapítvány segítséget?

Kovács Szabina Zsuzsánna: Nem igazán tudom kifejezni magam, hiszen az a szó, hogy „segítség”, nem igazán írja le azt, ami az alapítvány igazából tesz. Több mint segítség, hisz tanulni vágyó fiatalok álmainak megvalósításában segít és nyújt támogatást. Senkinek nem könnyű, ahogy nekem sem (volt) az, de elmondhatatlanul hálás vagyok, amiért könnyebbé tették az egyetemi évemet.

K: Mit üzennél az alapítványnak?

Kovács Szabina Zsuzsánna: Ha az alapítvány munkásságára gondolok, két szó jut eszembe: remény és bizonyíték. Nagyon sok embernek nyújtanak remény azáltal, hogy minél több embert próbálnak támogatni, segíteni, ösztönözni. Reményt arra, hogy elérhetetlennek tűnő álmaink valóra váljanak. Bizonyítékot arra, hogy nem kell valaki jó szociális háttérrel rendelkezzen ahhoz, hogy álmait valóra váltsa. Ha vannak álmaink, céljaink, vágyaink és ezekért próbálunk is tenni valamit, előbb utóbb meg lesz a „gyümölcse”. Aki kitartó és a kudarcok után sem adja fel, vinni fogja valamire az életben. Nekem az alapítvány bizonyíték arra, hogy nagyon sok jó ember van, aki segíteni akar.

Köszönöm, hogy az ösztöndíjasok között lehetek, és bármikor, bármiben tudok segíteni, örömmel megteszem. Hisz nem fejeltem el én sem, hogy sokan vannak még, akik segítségre szorulnak, és nem voltak olyan szerencsések, mint én.