Dr. Verestóy Attila Foundation

"Giving is the best communication"

Kiosztotta a Dr. Verestóy Attila Alapítvány az október végi Fuss Neki! elnevezésű adománygyűjtő akció során begyűlt támogatásokat. Az alapítvány munkatársai idén is nagyszerűen „kalapoltak", s így a már támogatott 25 középiskolás és 12 egyetemista mellett további 7 egyetemistát és 5 középiskolást, illetve egy nemlátó diákot segíthetnek.

A Közösségi Alapítvány idán harmadszorra szervezte meg az évről évre nagyobb sikernek örvendő karitatív adománygyűjtő akcióját, s akárcsak az előző években, idén is a Verestóy Alapítvány munkatársai gyűjtötték a legtöbb pénzt.

– Folyamatosan azon fáradozunk, hogy további támogatók révén újabb és újabb diákok részesüljenek segítségben, hiszen az igénylők listája sajnos mindig nagyon hosszú – mondta Nemes Melinda. Az alapítvány ügyvezető igazgatója a pénteki sajtótájékoztatón örömének adott hangot, hogy az ösztöndíjlistájukról lemaradtak közül 7 egyetmistát és 5 középiskolást sikerült támogatni, illetve Kovács Tamás hetedik osztályos nemlátó tanulón is segíthettek egy Braille-írásos gépbe szükséges akkumulátor megvásárlásával. Mint arról már beszámoltunk, Tamás remek zongorista, a román nyelvű országos tantárgyversenyen pedig kiváló fogalmazásával vívta ki a szakma és a román sajtó elismerését. A pénteki átadón az iskolások mellett Tamás is jelen volt édesanyjával, s együtt mondtak köszönetet az alapítvány vezetőségének, köztük a jelen lévő alapítónak, dr. Verestóy Attilának.

–Kívánom, hogy egy olyan összefogásban találják meg a helyüket, ami meggyőződésem szerint hosszú időre szól. Sajnos nagyon sokan csak egy kis támogatással tudják értékesíteni azt, ami bennük van, ehhez nyújtunk mi segítséget, hiszen nem is olyan könnyű helytállni a mai világban – hangsúlyozta Verestóy Attila. Szerinte az alapítvány támogatása egy olyan kölcsön, amit a támogatottak majd egyszer másoknak adnak vissza.

Az alapítvány a tavalyelőtti 9200, illetve a tavalyi 10 700 lej után idén 11 600 lejt gyűjtött az október végi akció során, ebből 10 422 lejt kaptak vissza a szervező Közösségi Alapítványtól. Idén hét futó állt rajthoz az alapítvány színeiben, köztük korábbi támogatottak, önkéntesek vagy éppen új diákok.

Karácsonyra készülnek

„Tégy valakit boldoggá, és te is boldog leszel!" – ezzel a mottóval vezette fel az alapítvány karácsonyi programjait Nemes Melinda. Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: idén arra is jobban figyelnek, hogy a programjaikba bekapcsolódó óvódások, iskolások is átérezzék az ajándékozás örömét. Hátrányos helyzetű balánbánbányai, újszékelyi, hidegkúti gyerekeknek küldenek ajándékcsomagokat, melyeket udvarhelyi gyerekek személyesítenek meg egy-egy rajzzal, üzenettel, illetve kézzel készített díszekkel, képeslapokkal is kedveskednek. „Ez egyben lelki felkészülés is karácsonyra" – mondja Nemes Melinda.

Az alapítvány idén december 12-én várja a süteményeket székhelyén, a Városháza tér 5. szám alatt található szenátori irodában, melyeket az előző évekhez hasonlóan idén is a Caritas munkatársai hordanak szét udvarhelyi, udvarhelyszéki idős, beteg embereknek. Az alapítvány a 0745–356 680-as számon várja önkéntesek jelentkezését programjai lebonyolításához.

– Sajnos a mai internetes világban hatalmas űr keletkezett a személyes kapcsolatokban: ezt feltétlenül pótolni kell, hiszen sokszor fel sem fogjuk, milyen fontos része az életnek az ember emberrel való kapcsolata – jegyezte meg a karácsonyi programok kapcsán dr. Verestóy Attila.

A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány immáron harmadszor szervezte meg a Fuss neki! őszi adománygyűjtő akcióját, mely során önkéntesek futottak egy-egy civil szervezet jó ügyéért. Idén 125 futó állt rajthoz, illetve 1082 felajánlót, adományozót jegyeztek, akik nem kevesebb, mint 45.718 lejjel tettek gazdagabbá tizenkét civil szervezetet. A vasárnap délelőtti pillanat örömünnep volt, sport és közösségépítés, civil összefogás, meg karitatív futókaláka.

A recept egyszerű: a civil szervezetek ügyét futó önkéntesek karolták fel, az adományozóknak pedig mindössze annyi teendőjük volt, hogy a számukra szimpatikus szervezet futóira ajánlatot tettek: körönként egy általuk megjelölt összeggel támogathatták a civil szervezetet.

A helyszín ezúttal is a városi strand előtti tér, illetve a Sétatér volt. Vasárnap délelőtt tíz órakor álltak rajthoz a futók, feladatuk pedig az volt, hogy ki-ki erőnléte, teherbírása függvényében két óra alatt minél többször teljesítse az 1,3 kilométeres távot, kört, ily módon minél több pénzt gyűjtve annak a szervezetnek, melyért futott.

Míg a Fuss neki! első évében 38-an, addig tavaly már 92-en, idén pedig 125-en futottak tizenkét civil szervezet jó ügyéért.

A Betfalvi Ifjúsági Egyesület a székelykeresztúri kistérségi elemi és általános iskoláinak, illetve gimnáziumainak a sportfelszerelését igyekszik az akció révén befolyó összegből kibővíteni. A dr. Verestóy Attila Alapítvány a diákoknak szóló ösztöndíjprogramja pénzalapját akarta bővíteni, illetve a 15 éves Kovács Tamás nem látó kisfiúnak támogatnák egy Braille gépre telepíthető német nyelvű beszélőprogramot megvásárlását. Az Ebremény Állatvédő Egyesület a szerzett összegből a magukra hagyott állatokat féregteleníti, oltja, chippeli és ivartalanítja, illetve gazdához is juttatja őket. A Feel Good Sportegyesület futótábor szervezését célozta meg. Az Egy Mosoly az Életért Egyesület idősek támogatására és gyermekotthonokban lakó gyerekek segítésére fordítja a pénzt. A Három Hegy Egyesület délutáni foglalkozásokat szervez óvodásoknak, kisiskolásoknak Bétában, Dobóban és Vágásban. A Kapuk Iskolája Egyesület az iskola és óvoda eszköztárát készségfejlesztő játékokkal bővíti. A Kriza János Iskola Alapítvány sportszereket vásárolna. Az Orbán Alapítvány gyerek őszi ruházati cikkekbe fekteti be a pénzt. A Pro Down Alapítvány alapanyagokat vásárol a fogyatékkal élő gyerekek kézműves tevékenységeihez. A Szent Ferenc Egyesület a Sérült Gyerekekért és a SZIK Baranta Egyesület az új fejlesztőközpont építését segíti az összegből. Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács a néptáncoktatást támogatja, illetve a Táncházkaraván utazási költségeinek az enyhítésére is gyűjtöttek.

Mind hasznos és fontos tervek, jó ötletek, melyekért érdemes volt futni, melyeket érdemes volt adományokkal támogatni.

Csáki Rozália, az Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány igazgatója a város strand előtti téren, a futókör végét, avagy elejét jelentő digitális időjelző mellett biztatta a futókat. Közben azt mondta el lapunknak, hogy igazából idén nincs több civil szervezet, mint a korábbi években, ám a régiek mellett újak is jelentkeztek.

„Újdonság és egyfajta hozzáadott érték, hogy egy civil összefogás tanúi lehettünk: A SZIK Baranta tagjai a Szent Ferenc Egyesület a Sérült Gyerekekért szervezet ügyéjért futottak" – mondta Csáki Rozália, majd azzal folytatta, hogy szintén idei jelenség, hogy több volt a fix összeget adományozó, vagyis ők nem körökre ajánlottak összeget, hanem már előre megmondták, mennyi pénzt szánnak az ügyre.

„Évről-évre látható egy exponenciális növekedés, egyre több, egyre szebb, egyre sikeresebb lesz a Fuss neki! Jelzi ezt az is, hogy a Hargita megyei csendőrök is jelen voltak, és nem egy szervezetért futottak, hanem az egészséges életmódot, a mozgást népszerűsítették, illetve talán önmagukat is.

A futás előtt – hagyományosan – egy közös fotó készült, majd jöhettek a körök. Hogy mennyire nem verseny volt a Fuss neki!, meglátszott abból is, hogy még másfél óra múlva is akadtak mosolygó, jókedvű futók. Itt minden futó önmagával versenyzett, a civil szervezetek pedig az adományozók kegyeiért, hisz futáson, mókán és jókedven túl az volt a legfontosabb, hogy minden szervezet megkapja azt a célösszeget, mellyel megvalósíthatja kitűzött terveit.

„A futás nem egyéb, mint vágyakozás" – mondta találóan Szabó Attila hangulatfelelős, aki a pályaszélén nézelődőket tapsra és adományozásra biztatta – nemcsak előzetesen, de a helyszínen is lehetett felajánlásokat tenni.

Beszámolónkban érdemes kiemelnünk azt is, hogy Románia 59 településéről érkeztek felajánlások, zömmel természetesen Hargita megyéből, ám volt adomány Bukarestből, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről vagy Marosludasról is. Külföldről Ausztriából, Magyarországról, Németországból, Norvégiából és Svédországból jöttek adományok, a legnagyobb összeget, 750 lejt, egy cég ajánlotta fel, a legnagyobb értékű magánszemélytől érkező felajánlás pedig 450 lej volt.

A futók 23 településről érkeztek – ők is természetesen néhány, az akció népszerűségét jelző kivétellel, zömmel udvarhelyszékiek voltak.

Jóval a cél felett

A Fuss neki! akció révén a 12 civil szervezet összesen 42.833 lej begyűjtését célozta meg. Mint Péter Attila programfelelős tájékoztatott, a felajánlások és adományok teljes összege 45.718 lejre rúg, vagyis messze a cél felett teljesítettek a futók, szervezetek és adományozók – ide tartozik, hogy a helyszínen 7500 lej folyt be. Szintén statisztikai adat, hogy a futók összesen 1581 kört teljesítettek, amely nagyjából 2055 kilométer, vagyis, mint Péter Attila megjegyezte, Amsterdamig (2002 km) is elfuthattak volna.

A legtöbb kört Ilyés Ferenc és Orbán Attila futotta: 25 kört, kb. 32 km-t, mindketten a Feel Good Sportegyesület tagjai. A legtöbb adományt, 3970 lejt a Dr. Verestóy Attila Alapítvány részére Szalló Réka gyűjtötte.

„A szervezetek a jövő héten be kell gyűjtsék a felajánlott adományokat, majd szerződést kötünk, és foghatnak is neki a projektek kivitelezésére, melyre három hónapjuk van" – tudatta Péter Attila.

Ki mennyi pénzt kapott?

BETISZ: 7465 lej, a helyszínen 400 lej

Dr. Verestóy Attila Alapítvány: 11660 lej, a helyszínen 1995 lej

Ebremény Egyesület: 2635 lej, a helyszínen 490 lej

Egy mosoly az Életért Egyesület: 1963 lej, a helyszínen 615 lej

Feel Good Sportegyesület: 3855 lej, a helyszínen 1430 lej

Kapuk Iskolája: 3865 lej, a helyszínen 85 lej

Három Hegy Ifjúsági Egyesület: 1225 lej, a helyszínen 300 lej

Kriza János Iskola Alapítvány: 1570 lej, a helyszínen 0 lej

Orbán Alapítvány: 1130 lej, a helyszínen 335 lej

Pro Down Alapítvány: 5670 lej, a helyszínen 820 lej

Szent Ferenc Egyesület a Sérült Gyerekekért és SZIK Baranta Egyesület: 4025 lej, a helyszínen 770 lej

UIET: 1270 lej, a helyszínen 260 lej

Udvarhely napilap

A civilszervezet sok, korábbi támogatottja segíti idén a Dr. Verestóy Attila Alapítványt abban, hogy sikeres legyen a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány által ezen a hétvégén immár harmadik alkalommal megszervezett Fuss Neki! Elnevezésű adománygyűjtő akció során.

futok

A Verestóy alapítvány eddig mindkét adománygyűjtő akciót sikerrel vette, mi több, rekordernek számít, hiszen első évben 9200, tavaly pedig már 10 700 lejt gyűjtöttek össze támogatóiktól. Az alapítvány – akárcsak az előző években – idén is az ösztöndíjlistájukról lemaradt diákokat, illetve Kovács Tamás hetedik osztályos nemlátó tanulót támogatja az akció során befolyt pénzösszegből.

Idén hét futó áll rajthoz az alapítvány színeiben, köztük korábbi támogatottak, önkéntesek, vagy éppen új diákok.

– Idén huszonöt középiskolás és tizenkét egyetemista részesítünk tanulmányi ösztöndíjban, de mint mindig, most is azon fáradozunk, hogy további támogatók révén újabb és újabb diákok részesüljenek segítségben, hiszen az igénylők listája sajnos mindig nagyon hosszú – fogalmazott lapunknak Nemes Melinda. Az alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta továbbá, terveik szerint idén egy Braille-írásos német nyelvű program megvásárlásához is hozzájárulnak, amivel a német nyelv elsajátításához nyújtanak segítséget Kovács Tamás hetedik osztályos nemlátó diáknak, aki – mint arról korábban beszámoltunk – remek zongorista, a román nyelvű országos tantárgyversenyen pedig kiváló fogalmazásával vívta a szakma és a román sajtó elismerését is.

Nemes Melinda egyébként nem győzte hangsúlyozni: személyenkénti 5-10 lejes támogatásokról van szó, nem tetemes összegekről, viszont „apró cseppekből lesz a zápor.” Az igazgató ugyanakkor kiemelte, az alapítvány korábbi támogatottjai – akik már megtapasztalták, milyen érzés a szükségben kapni – is sokat segítenek az adománygyűjtő akcióban, s úgy általában mindennapi munkájukban, de további „támogatott-támogatókat” is várnak a vasárnapi futáson, elvégre „az emberi hozzáállás a fontos”. Ezt maguk a korábbi támogatottak is így gondolják, legalábbis ez derül ki az alapítványnak címzett üzenetekből:

„Azért támogatom, mert valakin segíteni mindig öröm. Sajnos nekem is volt részem a segítségkérésben, és jól esett, amikor segítőkész emberekkel találkoztam”;

„Megtapasztaltam, milyen jó segítséget kapni, ezért lehetőségem szerint én is támogatom az alapítványt”;

„Azért támogatom az alapítványt, mert az ő támogatásukkal fejeztem be az egyetemet. Így most nekem is lehetőségem van másokat támogatni. Érdemes fenntartani ezt a körforgást”;

„Támogatni szeretném a Dr. Verestóy Attila Alapítványt, mivel öt évvel ezelőtt hitelt adtak és támogatták a kutatásomat, amelynek eredményei mind a mai napig szolgálják az iskolában folytatott tevékenységeimet. Úgy gondolom, hogy azokat a fiatalokat, akik tanulni szeretnének mindig, minden körülmények között támogatni kell, Magyar társadalmunknak szüksége van tanult emberekre, akik a továbbiakban feladatokat tudnak vállalni minden szinten.”

· Jakab Árpád


Hol futnak és miért?

A Fuss Neki! egy olyan egyedi adománygyűjtő program, ahol önkéntesek egy jó ügyért vállalják a futást, ezzel támogatókat szerezve annak a civilszervezetnek, amelyért futnak. Az adományozó úgy támogat, hogy előre ajánlatot tesz valamely futóra, hogy minden általa lefutott kör után 5-10 vagy több lejjel támogatja azt a civilszervezetet, amelyikért a futó majd fut. Az ajánlatokat előre kell megtenni online vagy az SZKA irodájában, hétköznap 9–15 óra között. Az adományozó fix összeges támogatást is felajánlhat, amely nem függ a lefutott körök számától. A futókra felajánlásokat ma éjfélig lehet tenni. A futók október 19-én 10–12 óra között szaladják le köreiket a városi parkban, a strand előtti térről startolva. Aki csatlakozni szeretne a futókhoz, regisztrálnia kell (ennek díja 30 lej).

Please publish modules in offcanvas position.