Dr. Verestóy Attila Foundation

"Giving is the best communication"

Sándor Rudolf gyerekkorában majdnem meghalt. Valójában akkor született meg.

Rudolf 1984-ben, Székelyföldön született, egy piciny, többségében magyarok lakta faluban, Gergyóalfaluban. Mérhetetlen szegénységbe született, ahol szinte a dolgok természetes menetéhez tartozott, hogy összeszed valamilyen betegséget. Neki a fertőző TBC jutott, amelyet ráadásul a román egészségügyi rendszer nem igazán tudott kezelni.

A fiú háromévesen került a fertőző betegek maroshévízi intézetébe. Szülei elhagyták a beteg gyereket. Az árván hagyott fiú négyévesen került egy mamutintézménybe, a hírhedt román „gyerekvédelem" egyik fellegvárába Hargita megyébe. Itt hatszáz hasonló sorsú óvodás és iskolás gyerek élt. Egyazon épületben volt az ebédlő, a raktár, az osztály- és hálótermek, így a gyermekek életüknek nagy részét egymással összezárva töltötték megszabott keretek között.

– Egyformák voltunk, mindannyian árva, elhagyott fiatalok. A szexuális abúzus, a fizikai és pszichés terror mindennapos volt. Mindössze harminc nevelő volt ennyi gyerekre  – mondja most, felnőtt fejjel, Budapesten Rudolf, és mesél még sok mindent, elborzasztót és iszonyatosat. Mindent tud már az életről: ismeri a gyerekek kegyetlenségét, ismeri a kiszolgáltatottság érzetét, a tehetetlenségét, és ismeri azt is, hogy az ember akkor is, csak azért is kihúzza magát, ha kell, a saját hajánál rángatva.

– Az ilyen négyfalas intézményben már 7-8 éves korban elkezdődik a szexuális élet a gyerekek között – mondja. Hangján átüt a mindent át- és túlélők bölcsessége és visszafogottsága. Rudolf szerint ez az egyik fő oka annak, hogy az intézetben felnövők későbbi életükben is rettegnek a párkapcsolattól. Azok a nevelők pedig, akik változtatni akartak a rendszeren, repültek. Mégis azt mondja, hogy mindennek ellenére képes volt meglátni a életben kedves dolgokat – fölfedezte, ha kellett, egy tiszta ruhában, a fűben, a falakban. Azt mondja: egyszerűen csak ilyen.

Fotó: Földi Imre

Soha senki nem hívta. Soha senki levelet nem küldött neki. – Az otthonban ugyan mostak ránk, de csak nagyon ritkán. Havonta egyszer volt tiszta ágynemű. Hetente egyszer fürödtünk, és hetente egyszer kaptunk tiszta ruhát. A bogarak, bolhák felfaltak minket. Az intézeti alkalmazottak folyamatosan loptak. Loptak tőlünk. Az adományokat főleg. De a kaját is. Lisztet, étolajat. Úgy érezték, ez jár nekik. Aki ebben nem volt hajlandó részt venni, repült. Mindenki úgy élt, ahogy tudott – mondja. És nem volt kihez kötődni: ha véletlenül bízni kezdett valamilyen csoda folytán egy-egy pedagógusban, biztos lehetett benne, hogy pár nap múlva már nem lesz ott – a rendes emberek nem állhatták azt a helyet.

Kisiskolás volt, amikor a román szakorvosok úgy döntöttek, hogy a maguk részéről feladják, a TBC-kezelést inkább Magyarországon kapja meg. 1991-ben a Svábhegyi Tüdőszanatórium (ma Svábhegyi Gyógyintézet) vette gondoskodásába. Ide pedagógusok jártak be órákat tartani, hogy a hosszan bent fekvő, krónikus beteg iskolás gyerekek teljesíthessék tankötelezettségüket, s így Rudi is folytathatta az általános iskolát, immáron magyarul.

hirdetés

– A főorvos és a főnővér a pártfogásába vett. Nagyon-nagyon sokat tanultam tőlük. Életet leheltek belém. Megtanítottak a hétköznapi érintkezés szabályaira. A gyerekvédelmi rendszerben nem voltak ünnepeim. A pártfogóimnál viszont azok is lettek. Szerencsés voltam, hogy bekerültem ebbe a szerető közegbe, a szakorvosomnak köszönhetően szinte egy családba – meséli. Rudolfnak nemcsak a testét gyógyították a szanatóriumban, hanem a lelkét is. A főorvos örökbe akarta fogadni. De ez két ok miatt sem sikerülhetett. Egyfelől: a román gyerekvédelmen nem lehetett áttörni.

– Pénzes buli volt. Mindenki tudta, hogy pénzért eladják a gyerekeket mindenfelé a világba. A szociális munkásokat könnyű volt lefizetni. Az emberkereskedelem iszonyúan működött – meséli. De ő maga is nemet mondott. – '96-ra meggyógyultam. Viszont szerelmes lettem. Egymásba szerettünk a főorvos lányával, és ezért nemet mondtam: azt gondoltam, hogy el akarom venni ezt a lányt később, tehát nem lehetek a testvére – meséli.

Visszatért a gyűlölt otthonba, Romániába. De ekkor már más ember volt.

A Svábhegyi Tüdőszanatóriumban megtanult magyarul, addig csak „dadogta", ahogy a gyermekvédelemben dolgozó nem magyar anyanyelvű óvónők beszélték.

– A gyerekvédelemben dolgozóktól folyamatosan azt hallgattam, hogy „nincs esélyed, zéróbb vagy a zérónál, mit képzelsz magadról, hogy érettségizni akarsz?" De én érettségizni akartam. És keresztény vagyok. Hiszek az Isten gondoskodásában. Családom nincs, de Isten van. Ő adta, ő adja az erőt. Az egyik helyi ferences kolostor plébánosa felfigyelt rám, pártfogómmá vált. Hitt abban, hogy le tudom tenni az érettségit – mondja.

Rudolf szerencsésnek tartja magát, mert mindig akadtak körötte olyanok, akik meglátták a benne feszülő erőt és azt, hogy vág az esze. Visszaemlékszik egy szociális asszisztensre, aki a gimnáziumi időkben kifizette az étkezését.

– Holott a rendszernek kellett volna fizetnie! – csattan fel. Most először érzek indulatot a hangjában. Azt már ismét halkan mondja, hogy a nehéz pillanatokban azt hajtogatta magában, hogy „jár nekem az esély", „meg akarom ezt csinálni".

Székelyudvarhelyen érettségizett. – Hiányzott a szülő, aki velem örült volna – emlékszik arra a pillanatra, amikor átvette az érettségi bizonyítványát. Azt érezte, meg akarja váltani a világot. Talán most jött el ennek az ideje.

Saját alapítványt hozott létre. A Plan Togethert hat év után, sok-sok terepmunka után 2013-ban alapította. A szervezet célja a mélyszegénységben élő fiatalok segítése, felzárkóztatása, illetve a karitatív tevékenység. Kiemelt céljuk a korai lemorzsolódás megakadályozása egy iskola utáni programmal. Uniós pályázatokon indul most, hogy végre irodát bérelhessen, mert az alapítvány jelenlegi „központja" a húsz négyzetméteres lakása. Azzal a céllal hozta létre saját civilszervezetét, hogy igazi változást hozzon a mélyszegénységben élő, kirekesztett családok életébe. Korábban azt tapasztalta, hogy a környezetében működő alapítványok, amelyek romákat hivatottak képviselni, mind korrupcióval és semmittevéssel töltik napjaikat.

Rudolf szerint az iskolai szegregációt fel kell számolni, csak az integráció hozhatja el a teljes életet – tudja, miről beszél. A gimnázium után pártfogói arra ösztökélték, hogy próbálja meg az egyetemet is. Előtte önkéntes munkát vállalt egy litván szociális centrumban, ahol tovább erősödött az önbizalma, önértékelése, majd székelyudvarhelyi roma szervezetekben aktivizálta magát. Adta magát az útja: a szociális munka szakot a Babes–Bolyai Tudományegyetemen végezte el. Árvaként. És mint kiderült: diszlexiásként, ami az egyetem harmadik évében vált világossá. Ekkorra azonban már több helyen is felfigyeltek emberi jogi elkötelezettségére, közösségszervező tehetségére: kapott támogatást a Roma Oktatási Alaptól, a romániai „Közös Élet" Egyesülettől, illetve az udvarhelyi Dr. Verestóy Attila Alapítványtól. Rudolf még most is hálával a hangjában beszél az alapítvány segítségéről. E szervezet erősítette meg abban a hitben, hogy sorstársai számára példakép lehet.

A mesterképzést a Nagyváradi Partium Keresztény karán végezte, ez idő alatt pedig végigjárta az uniót, Brüsszelben és Strasbourgban is gyűjtötte a tapasztalatokat.

– Teréz anya a példaképem. Az afrikai gyerekek megalázottsága, alávetettsége, kiszolgáltatottsága, az emberkereskedelem, a betegségek, amik sújtják őket, nagyon hasonlóak ahhoz, mint amit én tapasztaltam. Az az álmom, hogy Teréz anya nyomába szegődve elmehessek Afrikába. De egyelőre itt van dolgom.

Sohasem engedtem, hogy valaki – bárki – másokat terrorizáljon. Amikor valakit bántanak, visszaszólok – mondja, szinte derűvel. Azt mondja, Magyarországon, a kórházban tanulta meg, hogy ki lehet állni valaki mellett. Amikor visszament az intézetbe, már csaknem kész emberi jogi aktivistaként viselkedett. Diplomamunkájának címe: „Gyermekotthoni fiatalok társadalmi integrációja". Soha nem szakadt el attól a motivációtól, hogy segítsen sorstársain.

Egy éve jár a CEU roma diákok számára szervezett angol nyelvi előkészítő programjára. A diszlexia miatt viszont attól tart, hogy nem lesz megfelelő a felvételije az ELTE szociális munkás doktori képzésére. „Nem azért születtem, hogy irányítsak, hanem azért hogy a társaimnak segítsek" – mondja Rudolf, amikor azt kérdezem tőle, nem akar-e visszamenni igazgatónak abba a gyerekotthonba, ahol nevelkedett. És van itt még valami: szerinte egy intézményvezető nem szabad, „ahogy húzzák a nótát, úgy kell járnia a táncot".

Rudolf sokáig kereste a szüleit. De amikor édesanyja nyomára bukkant, kiderült, meghalt. Szeretné letenni a magyar állampolgárságot, de nem tudja, mert a születési anyakönyvi kivonata hiányos, ezért a magyar hatóságok nem tudják elfogadni a kérelmét.

Minden rokona kivetette, minden rokona elhagyta. De a hite sosem hagyta el. Esélyt nyert az életre. 

Ismét megszervezik Székelyudvarhelyen a Civil Napokat, mely idén kétnaposra bővül. Május 24-én, csütörtökön a Márton Áron térre, míg május 26-án, szombaton a Csicser Tangazdaság farmjára várják a civileket. A farmon lehetőség nyílik barantázásra, nemezelésre, gyógynövénykóstolásra, lovagolásra, állatsimogatásra, de főzőversenyt is tartanak.

civil-napok-plakat

Közel 30 civil szervezet mutatja meg magát a városlakók előtt csütörtökön 10 órakor a Márton Áron téren, amely ugyanakkor, mint Nemes Melinda szervező elmondta, jó lehetőség lesz arra is, hogy maguk a szervezetek is megismerkedjenek a városlakókkal, sőt egymással is.

– A nyílt napon várjuk azokat a szervezeteket is, amelyekkel eddig valami okból nem tudtuk felvenni a kapcsolatot, hisz bebizonyosodott, csak egymást segítve tudunk tenni a városért és a közösségért. Szívesen várunk mindenkit a Patkóba – invitálta a civileket Nemes Melinda. A szervező hozzátette, a tanárok vezetésével osztályközösségek jelenlétére is számítanak, hisz az önkéntesség népszerűsítésére nem is lehetne jobb alkalmat találni. Fontos ugyanakkor a fiatalok körében is tudatosítani az önkéntesség hasznosságát – tette hozzá Nemes Melinda.

A helyszínen ugyanakkor az önkéntesség mellett ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy senki ne hagyja elveszni jövedelme két százalékát, ajánlja fel valamelyik civil szervezetnek.

– A civil adatbázisba jelenleg 39 szervezet regisztrált, tehát ismerünk néhány egyesületet, alapítványt, amely megérdemli a támogatást. Azok, akik még nem ajánlották fel adójuk két százalékát, és nem is tudják még, kinek adnák, azok is nyugodtan felkereshetnek minket, mindenben igyekezünk segíteni – magyarázta Nemes Melinda.

A Civil Napon ugyanakkor lesz fotókiállítás, valamint hulladékszobor kiállítás is, és ugyan a középiskolásoknak meghirdetett Ember ne mérgelődj című adománygyűjtő játékot nem tartják meg, játék ettől függetlenül lesz. Legalábbis a jelenlevő civileknek.

A Civil Nap második napját, szombaton a Csicser Tangazdaság farmján tartják, ahol mint Ambrus Helga az Erdélyi Kárpát Egyesület udvarhelyi szakosztálya, valamint a Feel Good Sportegyesület részéről elmondta, lesz gyalogtúra a Budvárra, ahol lehetőség nyílik megismerni a környék dombjait, növényeit, a sportosabbak pedig egy kiadós futást is betervezhetnek. Természetesen inkább kocogás lesz, mint szaladás – tette hozzá Ambrus Helga. Az Élő Szövet Alapítvány a kenyérsütés fortélyait mutatja be, nem csak gyerekeknek, hanem a búbos kemencét kipróbálni szándékozó édesanyáknak is. Emellett lehetőség nyílik barantázásra, nemezelésre, gyógynövénykóstolásra, lovagolásra, állatsimogatásra, de főzőversenyt is tartanak. Amíg pedig a szülők a bográccsal vannak elfoglalva gyerekeikkel a Caritas korai nevelő és fejlesztőközpontjának munkatársai foglalkoznak – tette hozzá Máté Zsuzsa Enikő, a Caritas munkatársa.

Berkeczi Zsolt, Udvarhely napilap


civilnap_start

-Rólunk írták-

„Kincsünk az egészségünk” projekt

Lövéte, 2014. április 9.

 

Mottó: „A betegség után lesz édes az egészség, a baj után a jó, az éhség után a jóllakottság, az erőfeszítés után a pihenés.” (Hérakleitosz)

 

Ezzel a mottóval indítottuk az Óvoda Másként hetünket, mely a testi- lelki egészségnevelés hete volt.

A történet azzal kezdődött, hogy februárban a székelyudvarhelyi Verestóy Attila Alapítvány munkatársai felvették velem a kapcsolatot azzal a szándékkal, hogy közöljék: idén a lövétei Óvoda lenne egyike azoknak az óvodáknak, amelyeket az egészség világnapja alkalmából támogatnának a „Kincsünk az egészségünk” projekt keretében. Természetesen a hírt kolléganőimmel együtt örömmel fogadtuk. Ezután következett egy hosszabb egyeztetési periódus az alapítvány két munkatársával: Nemes Melindával és Máthé Erzsébettel, amiben leszögeztük az egészségnap időpontját, a programban részt vevő gyerekek és óvónők számát, illetve az egyéb tudnivalókat. Javasolták, hogy kérjük a polgármester, Lázár Zoltán segítségét, hiszen az ilyen jellegű projektek a közösségi összefogás erejét is igénybe veszik. Céljaik között szerepel annak tudatosítása, hogy minimális összefogással is lehet eredményeket megvalósítani.

Mivel az alapítvány munkatársai az egészségnap megtervezését, megszervezését ránk, óvónőkre bízták, mi azt szerettük volna, ha minden óvodai csoportunk részt vesz ebben a programban, ezért- rövid egyeztetés után- a tevékenységek 70 gyermekkel, 4 óvónővel 3 teremben és két korcsoportra osztva lettek megtervezve. Amikor a napi tervet készítettük, annyi ötletünk gyűlt, hogy bele se fért egy napba, ekkor támadt az a gondolatunk, hogy az Óvoda Másként hét minden napját az egészségnevelés témára építsük fel. Így születtek meg a következő alcímek:

Hétfő: A mese a lélek tápláléka.

Kedd: Ép testben ép lélek!

Szerda: Nincs jobb, mint a jó egészség!

Csütörtök: Mozogj sokat, lépj nagyokat!

Péntek: A tisztaság fél egészség!

Ezért tehát nyugodt szívvel elmondhatom, hogy az Óvoda Másként hét ötletgazdái a Verestóy Attila Alapítvány és munkatársai voltak, részben nekik köszönhetjük, hogy egy nagyon színvonalas, sokszínű, mozgalmas hetet hagytunk magunk mögött.

Céljaink között szerepelt, hogy egy felszabadult, vidám, élmény teli hetet biztosítsunk a gyermekeknek, mindennapra izgalmas, érdeklődéskeltő programokat szervezzünk, megismertessük őket az egészséges, vitaminban gazdag ételekkel és italokkal. Emellett fontos volt számunkra, hogy a közös, örömteli munka során fejlődjön szépérzékük, ízlésük, ízlelésük, gondolkodásuk, észlelésük, figyelmük, megfigyelőképességük, kitartásuk, közösségtudatuk, bővüljön ismeretanyaguk.

A hetet azzal indítottuk, hogy meghívtuk a helyi orvosi rendelő asszisztensét, Lukács Károlyt, aki beszélgetett a gyerekekkel az egészségmegőrzésről, a betegségek megelőzéséről, illetve a betegségekből való mielőbbi felgyógyulásról.

Egészségnevelési hetünk csúcspontja a szerdai nap volt, amikor megérkezett Nemes Melinda és Máthé Erzsébet- a Verestóy Alapítvány munkatársai- felszerelkezve óriás dobozokkal, amelyek roskadoztak a sok gyümölcs, gyümölcskonzerv, illetve a Kincsünk az egészségünk felirattal ellátott pólók súlyától, amit ajándékba hoztak az óvodásoknak. A bemutatkozást követően kiosztottuk a gyerekeknek és az óvónőknek a pólókat, magunkra öltöttük, majd a termekben elkezdődtek a foglalkozások.

Felidéztük az előző napon az asszisztenstől hallottakat, megfigyeltünk egy ételpiramist, mesét mondtunk, mézet kóstoltunk. Témához kapcsolódó munkalapokat oldottunk meg, majd megkezdődött a gyakorlati tevékenység: a közös gyümölcssaláta-készítés. Az ajándékba kapott és a gyerekek által otthonról hozott gyümölcsök szétosztása után minden csoportban néhány szülő segített a tisztításban, hámozásban, ezután pedig a gyerekek örömmel kivették a részüket a munkából: daraboltak, vagdaltak a kis lapítókon műanyag és recés késekkel. Öröm volt látni, milyen buzgalommal segédkeztek a munkában. Melinda és Erzsike, mint valami jó tündérek mindig ott voltak és segédkeztek abban a csoportban, ahol épp szükség volt segítségre. A végeredmény az lett, hogy az elkészült gyümölcssalátát a polgármestertől kapott műanyag tálkákra kitálaltuk, és kézmosás után jóízűen elfogyasztottuk. Következő mozzanatként egy szomorú meg egy vidám fogacskát ábrázoló kép segítségével beszéltünk a fogápolásról, majd ezután a Polgármesteri Hivatal által beszerzett fogkeféket és fogkrémet ajándékoztuk oda a gyermekeknek, amit egy közös fogmosás erejéig ki is próbáltunk.

A nap zárása előtt egy közös csoportkép erejéig összegyűlt a 70 gyerek velünk, óvónőkkel, Melindával és Erzsikével, ezután témához kapcsolódó énekeket, mondókákat, dalos játékokat elevenítettünk fel.

Ezúton még egyszer köszönjük a Verestóy Attila Alapítványnak, és a munkatársainak, hogy a Kincsünk az egészségünk projekt keretében Lövétére jöttek, a mi programunkat gazdagították, az Óvoda Másként hetünk kínálatát színesítették. Leírhatatlan volt a gyermekek öröme, mikor megtudták, hogy a pólókat nem kell délben levetniük, hanem hazavihetik, és biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen élményt biztosított a közös gyümölcssaláta-készítés is.

Összességében elmondhatjuk, hogy az egészséghét folyamán a gyerekeknek lehetőségük nyílt konkrét tapasztalatokat szerezni az egészség megőrzéséről, a tisztálkodás és rendszeres testmozgás fontosságáról, az egészséges táplálkozásról, az egészségügyi dolgozók munkájáról. Saját maguk által felszeletelt, darabolt gyümölcsökkel rakták meg a tányérokat, amit jóízűen elfogyasztottak, még olyanok is, akik azt állítják „nem szeretem”, így a vitamindús étkezés megkedveltetése, népszerűsítése felé tettünk néhány lépést.

A kolléganőim, a magam és a gyerekek köszönetét tolmácsolva, Önöknek munkájához további sok sikert, erőt és egészséget kívánva maradok tisztelettel,

 

Török- Lázár Anna, óvónő

 

Lövéte, 2014. 04.14.    

 

 

Please publish modules in offcanvas position.